Múlt héten vasárnap (2010.10.18.) csapatunk néhány tagja is részt vett önkéntes munka keretében az október negyedikei iszapkatasztrófa helyszíni kárelhárításában. A feladatra a Katolikus Karitász szervezetén keresztül jelentkeztünk, a munkánk sárlapátolás, talicskázás, romeltakarítás volt. Mintegy 10 óra tiszta munkaidő egyetlen kertrész 90 százalékos megtisztítására volt elég.
A Karitász minden szükséges védőfelszerelést biztosított számunkra (pormaszk, szemüveg, védőruha, gumicsizma). Mód Miklós plébános hazautazásunk előtt személyesen mondott köszönetet csapatunknak.
Devecser egyébként nagyon közel van 2007-es táborunk helyszínéhez, Bakonyjákóhoz:
Az akcióban csapatunkból részt vettek:
Constantinovits Miklós
Dér Ádám
Ertsey Ambrus
Matits Kornél
Borbás Barnabás
Csapaton kívül barátaink, akik velünk tartottak:
Pej András
Pandula Ádám
Réti László
Itt említeném meg, hogy pont egy hete csapatunkból Tamási Enikő is Devecseren járt a mentősök kötelékében, és részt vett alapvető elsősegély-nyújtási feladatokban.
Devecserre csak rendőri ellenőrzés mellett lehetett behajtani.
Hétvégén az utcákat fehér vegyvédelmi ruhás önkéntesek lepték el. Találkoztunk pl. a paksi szurkolói tagozat képviselőivel, akik egy harmincan egy napra buszra pakolták magukat, hogy lejöjjenek segíteni.
A fehér ruhában mindenki egyforma, ezért a sólymok az ismert DS jelet fesették egymás hátára.
Enikő mentősként dolgozott a helyszínen, pont egy héttel a mi munkánk előtt. Íme néhány szó tőle.
Kolontár szó szerint K.O., nagyon durva. Láttam egy terepjárót a folyóba fordulva. Állítólag akkor halt meg benne valaki, amikor embereket mentett ki az iszapból és közben leszakadt vele a híd.
Látszott, hogy az egyik ház szerencsétlen helyen volt és telibe kapta az áradatot, pont betrafált az ablakon. Még lehetett látni a szekrényben a frissen vasalt ruhákat.
Mikor jöttünk, láttuk, hogy rendőrök kutyákat etetnek, később össze is haverkodtunk velük. Durva, ők kb. 14 órát álltak (!) a kereszteződésben, hidegben és sötétben is, rádaásul az egyikük magamforma nő volt... ha rajtakapják őket hogy leülnek, vagy esznek akkor kikaptak volna- azért besunnyogtak a mentőbe leülni, adtunk nekik szendvicset (én még úgy is elfárdtam, hogy közben egy jót aludtam a kocsiban).
Duva volt nézni a munkagépeket és azokat, akik vezették... Egy percre nem álltak meg, a 12 órát míg ottvoltunk végigdolgozták. Semmi kajaszünet. Semmi Margit-híd látvány. És akkor már ezt csinálták egy hete. Egyikük sofőrje algopyrint kért, mert fájt a feje. Hát nem csodálom...Állatvédőkkel kimostuk egy aprócska kismacska szemét, ami úszott a gennyben. Ez volt a legkomolyabb szakmai kihívás aznap...
Azok, akik szolgáltban voltak az iszapömlés napján, azért elmesélték, hogy olyasmit éltek át, amit az elmúlt 15-20 évben nem nagyon. Míg súlyos sérültet láttak el az autóban, kintről gyűltek az emberek és verték a mentő oldalát. És csak jöttek és jöttek. A végén már nem volt semmi eszköz, csak vetköztetni és lemosni tudták a sérülteket, a patikából hoztak valami krémet azzal kenték be a sebeket. A helyi cigányok pillanatok alatt rengetek ruhát gyűjtöttek össze Devecserben a sérülteknek, amibe visszaöltözhettek. Szóval elismerés nekik.
Az adminisztrációt még ma is írják, vagy 250 esetlap (ezen adminisztrálunk) gyűlt össze. A végén már csak egy nevet írtak fel, meg egy időpontot a helyszínen, úgy kellett visszanyomozni a rengeteg hiányzó adatot.
Lelátogatott az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója. Megszólt, hogy miért nem Pesten dolgozom. :)
És ami még megható volt, fölfedeztem egy már orvos évfolyamtársamat. Lejött a máltaiakkal KÁVÉT OSZTANI.
Enikő
Ebben a kertben dolgoztunk egész nap.
A képeket Dér Ádám, Ertsey Ambrus és Pandula Ádám készítették.
Mód Miklós plébános köszönete
