2010. november 02. írta: eggiiie
Ördögmák Portya, 2010-Békéscsaba

Ördögmák Portya, 2010-Békéscsaba

Örsünk 2010-ben sem hagyta ki a szokásos őszi ( őrsi:-) ) portyát: idén, október 22 és 24 között Békéscsabára látogattunk el (mind a 7-en!!). Természetesen most is a játszótér és a termálfürdő programpontok aratták a legnagyobb sikert, de ezeken kívül sor került még városi sétára, esti filmnézésre ( Gran Torino), szombat este pedig a helyi plébánia által, az iszapkárosultak javára rendezett jótékonysági koncertre is eljutottunk. Idén talán kevésbé volt pörgős a tempó, reggeli után általában sikerült az asztal mellett ragadnunk még vagy 2 órára, hogy végre rendesen kibeszélgethessük magunkat. :-)) A szervezésért pedig külön nagy köszönet Kangának!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr502418246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása