2016. február 10. írta: [Brn]
Kapisztrán25: Újjáalakulásunk vezetői ünnepsége

Kapisztrán25: Újjáalakulásunk vezetői ünnepsége

dsc06251.JPG

Mint arról korábban írtam, éppen 25 évvel ezelőtt, 1991 januárjában kezdődött újra a cserkészmunka Pasaréten, a negyedszázados (újra)fennállást szűkebb körben már meg is ünnepeltük a Kájoni-házban január 16-án, szombat délután. Az eseményre öregcserkészeink, régi vezetőink, rovereink közül összesen több mint harmincan jöttek el, de jelen voltak aktív vezetőink is, nagyjából tucatnyian. A délutánt Hertbert bá köszöntője nyitotta meg, majd volt és jelenlegi vezetőink segítségével áttekintettük a 25 év történéseit. Ez nem kis dolog: így, összeszedve, képekkel bőven tálalva még sosem idéztük fel a csapat újabb kori történetét.

dsc06236.JPG

A csapattörténetről szóló képvetítést (és a hozzá tartozó mesélést) Herbert bá indította a kilencvenes évek eseményeivel, tőle Milán vette át a szót a kétezres évek körüli időszakkal, majd Kálmán és András fejezték be a közelmúlt fejtegetésével.

dsc06275.JPG

dsc06272.JPG

dsc06300.JPG

dsc06279.JPG

dsc06219.JPG

dsc06311.JPG

dsc06325.JPG

dsc06334.JPG

dsc06249.JPG

 

A vetítések sorát a legutóbbi táborunkról szóló kisfilm zárta, majd koccinátás és szabad beszélgetés kezdődött. Volt miről mesélni, annyi biztos.

dsc06226.JPG

dsc06344.JPG

dsc06359.JPG

 

Ismét hirdetem, hogy: 

Május 21-én szombaton délután nagy, szabadtéri csapattalálkozót tartunk minden valaha volt és mai 46-os Kapisztránnak. Ez lesz a 25 év megünneplésének csúcspontja.

Köszönjük a szervezést (Laurának, Andrisnak, Aninak és mindenkinek, aki hozzátett), a képeket pedig Bencének és Körtének.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr18378392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása