Tábori információk
2010. május 31. írta: [Brn]

Tábori információk

Idei csapattáborunkat az I. cserkészkerületi csapatokkal együtt rendezzük, kb. 1500 cserkész részvételével. A Kerületi Nagytábort (KNT) az I. cserkészkerületi vezetők közösen szervezik, ez azt jelenti, hogy a tábor résztvevő csapatainak több közös programja is lesz az eddig megszokott csapattáboroktól eltérően.

Csapattáborunk helyszíne Homokbödöge (a Bakonyban található, Veszprém megyében).

Időpont:
2010. július 6-tól (kedd) 16-ig (péntek) – cserkészeknek, rovereknek
2010. július 6-től (kedd) 12-ig (hétfő) – farkaskölyköknek
A tábort előkészítő előtáborra (építkezési, pakolási és előkészítő feladatok: július 4-5), és a táborzáró utótáborra (elpakolás, hazaszállítás, raktári rendszerezés: július 17-18) külön lehet jelentkezni a cserkész és rover korúaknak.)
 

Kérjük, hogy aki a tábordíj első részletének befizetésekor csak szóban/telefonon jelezte szociális támogatáskérési szándékát, de jelentkezési lapot még nem adott át, mindenképpen küldjön megerősítéső visszajelzést Gieszer Bálint tábori pénzügyesnek e-mailen. (Címe: kirralyvagyok@gmail.com) A hátáridő: június 1.

A 2009-es tábori fotó

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr582044433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajmási Péter

A 46. sz. Kapisztrán Szent János cserkészcsapat közösségi blogja. Rántott csirke. Bontott csirke. Bumm.

Facebook-oldalunk

Csapatinsta

süti beállítások módosítása