Kedves csapatunk után érdeklődő szülők, barátok!
A személyes iskolai felhívás (ahogy hagyományosan mi mondjuk: toborzás) sok információ, benyomás mellett sem képes minden szükséges/fontos üzenetet átadni csapatunkról, ezért elkészítettük ezt a blogbejegyzést, hogy teljesebb képet kaphassanak rólunk és a cserkészmunkáról.
(A tágabb értelemben vett ifjúsági mozgalomról ajánljuk a Magyar Cserkészszövetség honlapján is fellelhető információkat, itt inkább csapatunkról lesz szó.)
Történetünk:
A 46. Kapisztrán Szent János cserkészcsapat a pasaréti ifjúságszervezés fontos pilléreként jött létre még a két világháború között; a negyvenes évek végétől a rendszerváltásig kényszerű „szünet” után öregcserkészeinknek köszönhettük a csapat új alapokra helyezését. A kétezres évek elejére kialakult új, fiatal vezetői közösség aztán máig töretlen növekedésnek indította a pasaréti cserkészetet. Az elmúlt három évtized alatt 150 fő fölé növekedett csapatunk létszáma, nyári, kéthetes nomád táborozásaink is egyre népszerűbbek.
Módszerünk:
A csapat tagjai 5-10 fős őrsökben hetente találkoznak 1,5-3 órás gyűlések/foglalkozások erejéig. Minden őrs tagja egy korosztálynak, azaz rajnak is: a rajok havonta egyszer tartanak közös találkozót. Törekszünk minél gyakrabban természetközeli programokat szervezni a csapattagoknak, akár őrsben, akár rajban, akár az egész csapat szintjén. Célunk, hogy életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges állampolgárok nevelésével hozzájáruljunk egy jobb világ megteremtéséhez. Őrsi kisközösségeinkben a gyerekek játszva tanulják meg az élethez legfontosabb készségeket: együttműködést, egymás elfogadását, a természet szeretetét, önmaguk nevelését és nyitottságot Isten felé.
Csapatunkban hattól huszonhat éves korig mindenféle korosztály megtalálható. A „korfa” 11 és 18 éves kor között a legszélesebb.
Őrsvezetőink 16 és 25 év közötti fiatalok, akik önkéntesként végzik munkájukat. Mindegyikük a csapatban kezdte annak idején - kiscserkészként/farkaskölyökként.
Szeretettel várjuk 2-7. osztályos gyerekek jelentkezését évente induló új őrseinkbe!
Jelentkezem
Néhány beszámoló korábbi programjainkról:
- Nyári táborunk 2023-ban
- Megemlékezés Trianon 100. évfordulóján
- Nyári táborunk 2022-ben
- Homokhegyi Farkasfalka portyája 2024 tavaszán
- Roverek a Mikulásgyárban
... és a 2020-as tábori videó: