Örömmel jelentjük be a 2011/2012-es cserkészévad egyik – a dolgok jelen állása szerint – kiemelt tervét (használnám a projekt kifejezést, csak rühellem), a Csillebérc-tervet. Történt bő egy héttel ezelőtt, az első nagyvezetői megbeszélésen, hogy Laura nem várt felajánlásként elmondta: önkéntes munkáért, szolgálatért cserébe a csapat kiemelt használóként élhetne családja (egészen pontosan nagymamája) régi kisházával, a csillebérci üdülőövezetben. További konkrétumok előtt ajánlom a helyszínbejárásról forgott kb. 3 perces kisfilmet, melyen (csodálatos kamerakezelési teljesítmény mellett) talán látszik a lényeg.
A Csillebérc-terv lényege, hogy amennyiben a csapat őrsei a nagyon közeli jövőben (az elkövetkezendő hetekben) vállalják, hogy gazolási, előkészítési munkálatokat végeznek a terepen, akkor egy kisebb őszi felújítás után tetszés szerint használhatnák ottalvós programra, kerti sütésre, csapatépítésre, szeretetprogramokra, kreatív energiák kieresztésére.
A csillebérci kisház a Széll Moszkva térről kb. fél óra alatt elérhető; őrsgyűlésre kiválóan tervezhető távolság ez. Az utóbbi évtizedben nem nagyon volt használatban, ezért elkél a meló.
(A térkép csak közelítőleg mutatja a helyszínt)
A dolog itt a blogon most csak ennyi. Ha szóba kerül a téma, álljatok hozzá nyitottan, óriási lehetőség ez a csapatnak, hasznos időtöltésre, építkezésre.