Véget ért a vezetői portya Kadarkúton
2012. július 11. írta: [Brn]

Véget ért a vezetői portya Kadarkúton

IMG_8908.JPG


Nosztalgiával vegyesen, rengeteg értékeléssel és tervezéssel telt csapatunk vezetőségének portyája az elmúlt hétvégén a tavalyi táborunk helyszínén, Kadarkúton.

A helyszín ötlete amúgy a táborhely gazdájától, Tibor bácsitól származott, aki régóta szerette volna vendégül látni a tanyáján a vezetőket egy jó bográcsozásra, sátras tartózkodásra.


Péntek délután indultunk útnak. Az esti leérkezés után nem sokkal rögtön világos lett, mit is jelentett tavaly a zselici csillagos ég (minimális fényszennyezés!), a somogyi levegő és az, hogy itt naplemente után sokkal-sokkal elviselhetőbb a klíma a fővárosinál.

IMG_8909.JPG

A programjainkat, megszületett értékeléseinket és terveinket nem fogjuk nagy dobra verni. Annyit mondhatunk, hogy úgy éltünk vasárnapig ismét, ahogyan tavaly táborban. Pista bá reggel segített a vásárlásnál, egy napra kitett tartályból zuhanyoztunk és néha lecsaptunk néhány kadarkúti böglyöt.

A táborhely természetesen most is nagyon szép. Nemsokára újabb tábor kezdődik itt.

IMG_8890.JPG

Vendéglátónk kérésére azonban maradandó nyomot is hagytunk: szombat estére felállítottunk egy zászlórudat, le nem vonható zászlóval a táborhelyen. Így mostantól (amíg az enyészet ki nem kezdi) mindig lesz 46-os zászló Kerékpusztán.

IMG_8881.JPG

DSCF3201.JPG

A Tajga Gyöngye ismét akcióban volt!

DSCF3266.JPG

IMG_8869.JPG

IMG_8895.JPG

IMG_8927.JPG

Vagyis kemény munka folyt az egykori táborhely mellett. Vasárnap hazaúton viszont megálltunk a Balatonnál (Balatonszemes) és úgynevezett fürdőzéssel ütöttük el az időt napnyugtáig. Mondhatom, borzalmas kínok között.

IMG_8977.JPG

IMG_9004.JPG

IMG_9028.JPG

2012-es portyánk tehát eredményesen zárult.

Legyetek jók, találkozunk a táborban!

A fotókat Bálint és Erzsi készítették.

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr324646743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.