2015. január 02. írta: [Brn]
Őrsi és raji karácsonyok, III. rész

Őrsi és raji karácsonyok, III. rész

bik_kar_1.jpg

BIK Karácsony 2014
 
Idén a BIK csapat egész Adventben egy színdarabra készült, amit egyedül élők és az otthonukból kimozdulni nem tudó öregeknek adtunk elő. Három csoportba osztottuk magunkat így több helyre el tudtunk jutni. Az előadások után megbeszéltük a tapasztalatokat és az élményeket, majd mi vezetők egy apró jutalommal (mandarin, szaloncukor, „kártya”naptár) háláltuk meg a szereplők munkáját.  

Most pedig következzen pár vélemény:
„Nagyon jó volt, hogy a néni tehetségesnek talált minket. A csoki is jól esett.”
„A darab nagyon jó volt és örültek neki és én is boldog voltam, mert örömöt szereztem másnak. Jövőre szívesen megismételném.”

unnamed_2.jpg

„Szerintem nagyon jó volt előadni a néniknek. A százkét éves néni nagyon aranyos volt és velünk énekelt nagyon meghatódott. A másik néni is aranyos volt, de Ő betlehemesre számított.”
„Másoknak úgy adtunk szeretetet, hogy nem vettünk semmit.”

Erzsi

*

Karácsonyi találkozót tartott a Medve őrs is, mégpedig csupa sztárvendéggel: Gábor, Bálint Boldi, Gergő, Marci, Bálint is ott voltak. Az eseményen monstre beszélgetés és spontán ajándékozás is volt. Még egy fotó is készült, amit nem a minősége miatt fogtok szeretni.

 dsc_1497.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr1007035143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása