Csapattalálkozó újjáalakulásunk 25. évfordulójára
2016. május 28. írta: [Brn]

Csapattalálkozó újjáalakulásunk 25. évfordulójára

Május 21-én tartottuk újjáalakulásunk 25. évfordulójára szervezett programot. A kora délutáni találkozón imával (Kamill testvér), beszédekkel (Herbert bá, András) és ebéddel kezdtünk (Bass Totond, Alex és más menyétek közreműködésével), majd különböző nosztalgiaidéző programokon lehetett részt venni…

Kávézóhagyományok, márczius 15.
2014. március 16. írta: [Brn]

Kávézóhagyományok, márczius 15.

Nem is tudom, pontosan milyen régi, de biztos, hogy közel évtizedes hagyomány a csapat vezetőségében a március tizenötödikei, délelőtti kávéház-látogatás, a Pilvaxban történtek emlékére. Tegnap ismét összegyűltünk, összesen 22-en, ezúttal a Petőfi Irodalmi Múzeum…

Karácsonyok szerte a csapatban
2012. december 24. írta: [Brn]

Karácsonyok szerte a csapatban

„Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” Márai Sándor Nagyon gyors jelentés következik a csapattagok különböző…

►dec.6.: a Miklós–Miklós-tengely
2010. december 06. írta: [Brn]

►dec.6.: a Miklós–Miklós-tengely

Minden illetékesnek boldog névnapotBár tegnap éjjel nagyon sietett, sikerült elkapni a valódi Mikulást egy röpinterjúra, aki nagy örömmel beszélt a Hajmási Péter blognak.H.P.: Erősen tartja magát a híresztelés, hogy azért piros a Mikulás mindenhol december hatodikán, mert a…

Keresztút 2010.
2010. április 06. írta: [Brn]

Keresztút 2010.

Múlt héten kedden (március 30-án) jártuk sok éve hagyományos húsvét előtti keresztutunkat Hidegkút mellett, a Kálvária-hegyen. A létszámversenyt a sólymok és a pókbangók nyerték, de öregcserkészeink közül is voltak hárman. Pethes Zsófi fotózott, íme néhány…