2009. március 14., szombat - 1. nap
ismeretlen szerző tollából
Végre. Indulunk. De mint reggel kiderült, két mikrobusz és 18 utasa csak másfél órával később, mivel a járművek nem érkeztek meg időben, köszönhetően annak, hogy Miki és Enikő elaludtak, amit még tetézett az, hogy reggelre hagyták a pakolást. De túllendülve az első akadályon, végre elindultunk, átléptük a határt. 
130 km/h-s sebességgel mentünk, hogy elérjük a sífelvonókat, és elfoglaljuk az 1500 méter magasan lévő, áramot és vizet hírből sem ismerő szállásunkat. 
A sífelvonó sajnos nem volt ülésfűtéses, mint tavaly, de miután ezen túltettem magam, felértünk a középső állomásra, ahol hála a reggeli csúszásnak lekéstük a csákányos liftet. 
Így aztán várt még ránk egy kis túra. 2 km volt csak, de nehéz hátizsákokkal és sílécekkel megpakolva nem könnyű. 
Voltak, akik kétszer fordultak, de a második körben a ratrakosok felhozták őket a hegyre, ahonnan már csak lefele kellett síelni. Ilyen élményben keveseknek lehet része.
40%os emelkedőn (4x meredekebb a Kapy útnál) egy ratrak hátulján hatodmagaddal néhány hátizsák, síléc és rekesz ennivaló társaságában... A gép mögött hófelhő, amit a lánctalp vert fel. A ratrakot amúgy simán csak lestoppoltuk a hegyen, bízva abban, hogy legalább észrevesznek. Igazából elég esélytelen volt, ők mégis megálltak, és tényleg felelvittek. 
Azért a lesíelés sem volt egyszerű, mert a túlbuzgó srácok egy kilométerrel tovább vittek minket, aminek hála még a térképésztudásunkra is szükség volt. Mindezt természetesen cucokkal, fejlámpával egy laminált térkép felett. A vacsit sem sikerült időben szervírozni, úgyhogy inkább csak hideget ettünk.
Enyhe fáradtsággal küzdve végül mindenki eljutott az ágyig (vagy padlóig), és kissé fázva, de elaludtunk.
