2010. november 15. írta: [Brn]
Homok-hegy, napsütés, 20 fok.

Homok-hegy, napsütés, 20 fok.

Szombaton (2010.11.13) csapatunk közös programot tartott; rövid csillagtúra több különböző csoportnak, majd találkozó a Homok-hegy (ami barátok közt inkább domb) alatt, teázás, méta, napozás.

Meg kell jegyezni, hogy a környéken akkora élet volt a meleg miatt, hogy a népszerű levelesamájusozás közben teljesen idegenek is spontán csatlakoztak volna az egymás alatti átbújáshoz, ha nem éppen akkor untuk volna meg a témát.

A Sólyom őrs előrement, hogy főzzön.

A valóságban azért még nem ilyen nagyok, csak a perspektíva, meg a hátulról érkező napfény-effket nekik kedvez. Náluk csak a Menyét őrs a nagyobb király, mert teljes létszámban volt.

A programon összesen mintegy hetvenen vettünk részt. Ez nagyon is szép szám. Az őszi csapattúra tehát immár hagyományos, hiszen tavaly is volt.

Ennek a képnek ez a tavalyi megfelelője. Már nagyon várjuk, mi lesz jövőre!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr762451426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása