!!! A 2013-as nyári tábor időpontja !!!
2013. január 30. írta: [Brn]

!!! A 2013-as nyári tábor időpontja !!!

Achtung! Tekintettel a Nemzeti Nagytábor miatti idei rendhagyó helyzetre, korábbi szokásainktól eltérően nem tudtuk már Szilveszter napján meghirdetni a 2013-as nagytábor időpontját. Na de most.

A nyári hadiállapot tehát a következő: a Magyar Cserkészszövetség 100. születésnapjára Nemzeti Nagytábort (NNT) szervez, melyen a tervek szerint az összes működő magyar csapat képviselteti magát. Mivel azonban az NNT-ben a cserkészek nem csapat-keretben, hanem korosztályonként vesznek részt (tehát pl. a kósza korosztály más csapatok kószáival kerül egy altáborba), szeretnénk külön közös alkalmat teremteni a csapattagoknak is. Az alábbi rendszert ennek megfelelően alakítottuk ki.

♦ Nyári tábor (tanyázás) farkaskölyköknek:
augusztus 6-tól (kedd) 11-ig (vasárnap)

Nyári tábor cserkészeknek és rovereknek:
augusztus 6-tól (kedd) 19-ig (hétfő)


EBBŐL csak csapattagoknak szóló rendhagyó, mozgó tábor (vagy vándortábor)
augusztus 6-tól 10-ig
részvétel a Nemzeti Nagytáborban augusztus 11-19-ig.

A farkaskölyök korú csapattagok tehát nem vesznek részt az NNT programjában, külön helyszínen táboroznak, melyhez két teljes napra (augusztus 9-10.) csatlakozik a cserkészek és a roverek külön-külön utakon szervezett mozgó tábora. (Ezt kb. úgy kell elképzelni, mintha a tábor a portyával kezdődne. Különleges megoldásokat tervezünk, meglátjátok.)

A különleges alkalom miatt különleges a tábori jelentkezés is: a cserkészkorúak regisztrálását már a jövő hétvégétől elkezdjük, a tábordíj első részletét (8000 Ft) pedig március 15-ig (péntek) beszedjük. Ez a korai megoldás olcsóbb, mintha később szednénk első részletet!

Részletek a hamarosan megjelenő első tábori körlevélben. Addig is kérjük, hogy mindenki jegyezze fel a rá vonatkozó időpontokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://46os.blog.hu/api/trackback/id/tr215053390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajmási Péter

A 46. sz. Kapisztrán Szent János cserkészcsapat közösségi blogja. Rántott csirke. Bontott csirke. Bumm.

Facebook-oldalunk

Csapatinsta

süti beállítások módosítása