2013. augusztus 23. írta: Falconking
Roverportya és csapattábor 2013

Roverportya és csapattábor 2013

Idén nyáron a csapat legidősebb tagjaiból álló raj nem hagyományos módon vett részt csapatunk táborozásában. A roverek augusztus 7-én kora hajnalban indultak útnak, hogy három napon keresztül portyázzanak az Alföldön, majd két napra csatlakozzanak a csapattábor NNT előtti részéhez.

A portya első napja kenutúrával telt: Szolnoktól valamivel Martfű utánig eveztünk.

evezoskicsi.jpg

A nagy meleg miatt többször kikötöttünk ahol strandolásra alkalmas partszakaszt találtunk.

strandoloskicsi.jpg

A szállásunk a tiszaföldvári plébánián volt, ahol gyors vacsorát főztünk, majd az este egy kártyapartiba torkollott.

Másnap továbbindultunk Kecskemét felé, ahol szállásunk megtalálása és a város felfedezése után a Kaktusz őrs vette kezébe a napi program vezetését. Először egy kaktuszok által irányított beszélgetésen vettünk részt, ahol – minthogy a raj egyes tagjai az elmúlt évben, félévben külföldön tartózkodtak – mindenkiről kiderült, hogy éppen hol, merre tart az életben, mik a tervei, mik foglalkoztatják épp stb.

kecsokicsi.jpg

Ezt követően a raj közös lángossütésbe kezdett, aminek külön pikantériát adott, hogy mindehhez csupán egy kemping gázfőző állt rendelkezésünkre.

Portyánk utolsó napján autóstoppal közelítettük meg Pusztavacsot. Mivel kettesével – egy lány és egy fiú párosításban – stoppoltunk, a faluban összevártunk egymást, majd pizzát ebédeltünk.

Délután megnéztük az ország közepénél felállított emlékparkot, ami a falu nevezetessége és az ország mértani középpontjában fogyasztottuk el még a falu központjából odacipelt dinnyénket.

Az ország középpontjánál a bevállalósabb roverek szamárhátra is felmerészkedhettek.

2013-08-09_18-29-29_452kicsi.jpg

Pusztavacsról Újlengyelbe túráztunk át, ahová értünk jött Barna a mikrobusszal és beszállított minket a csapattáborba.

A tábor már aludt, mikor megérkeztünk. Mivel az időjárás viharos volt, a roverek a táborban levő vezetőkkel együtt a kisebb őrsök sátrainak körülárkolásába, ponyváik megfeszítésébe kezdtek.

Másnap a lelkinap és a Kálmán által szervezett nyomozós játék lebonyolításában segédkeztek a roverek állomásként, délután pedig a színház programért, majd az esti tábortűz megrakásáért és lebonyolításáért felelt a roverraj.IMG_3395kicsi.jpg

IMG_3573kicsi.jpg IMG_3579kicsi.jpg

Összességében elmondható, hogy a csapat legidősebb tagjaiból álló roverraj egy tartalmas, a nagy meleg által némileg megnehezített, de jó hangulatú portyán vett részt idén nyáron. A portya első részében a raji közösség fejlődhetett, a második - csapattáborban töltött - részen pedig hatékonyan segíthettük a tábor életét.

 Egy év múlva ismét!

IMG_3294.JPG

süti beállítások módosítása