2014. szeptember 22. írta: [Brn]
Itt a 2014-es tábori dal szövege!

Itt a 2014-es tábori dal szövege!

Alább olvasható a perőcsényi tábori dal szövege. A dal szerzésében el nem évülő érdemeket szerzett Ágoston és a Pókbangó őrs, közülük is kiemelkedően Eve. Köszönet érte. A dal műfajokon, rímelési fajtákon és egyéb szabályokon felül áll, ezt csak úgy mondom.…

2014. július 13. írta: [Brn]
Nagy Tábori Beszámoló (Perőcsény 2014.)

Nagy Tábori Beszámoló (Perőcsény 2014.)

Egy héttel ezelőtt ért véget 2014-es nagytáborunk. Elkészült a beszámoló, mégpedig Lebó és Berci tollából. A bejegyzést Barna képelte fel, Zsófi, Lilla, Zsombor és a saját képeiből. Örüljetek neki, osszátok stb.   Véget ért egy újabb tábor, zárul Miki móka tára. Sok…

2014. május 08. írta: [Brn]
Tábori infocunami

Tábori infocunami

KEZDŐDIK: a napokban az összes levelezőlistára és Facebook-csoportba kiküldtük/posztoltuk a 2014-es nyári nagytábor első levelét. Az ebben foglalt legfontosabb információk a következők: IDŐPONTOK2014. június 27-től (péntek) július 6-ig (vasárnap) – cserkészeknek2014. július…

2013. augusztus 13. írta: [Brn]
Kistábor után, nagytábor előtt (első fotós beszámoló)

Kistábor után, nagytábor előtt (első fotós beszámoló)

Vasárnap véget ért a 2013-as csapattáborunk Nyáregyháza mellett: délben a csapat idősebb tagjai elindultak a 100 éves Magyar Cserkészszövetség tiszteletére rendezett Nemzeti Nagytábor ócsai helyszínére, a farkaskölykök közben hazatértek Budapestre, míg utótáborosaink 10 óra…

2013. augusztus 07. írta: [Brn]
Jelentés a táborból

Jelentés a táborból

Második napunkat (illetve az előtáboros különítmény már ötödik napját) töltjük nyári nagytáborunkban, Nyáregyházától nem messze az erdő szélén. Százfős csapatunk az eltelt időben nagyrészt táborépítéssel foglalkozott, emellett -- mint az a lenti képeken is látható -- kapcsolatot építettünk a helyi…

2013. január 30. írta: [Brn]
!!! A 2013-as nyári tábor időpontja !!!

!!! A 2013-as nyári tábor időpontja !!!

Achtung! Tekintettel a Nemzeti Nagytábor miatti idei rendhagyó helyzetre, korábbi szokásainktól eltérően nem tudtuk már Szilveszter napján meghirdetni a 2013-as nagytábor időpontját. Na de most. A nyári hadiállapot tehát a következő: a Magyar Cserkészszövetség 100.…

2012. augusztus 21. írta: [Brn]
Társadalmi munka és helyi együttműködés a 2012-es táborban

Társadalmi munka és helyi együttműködés a 2012-es táborban

Hatéves, 2006 óta működő hagyomány csapattáborainkban egy-egy olyan nap megszervezése, amikor a tábor összes résztvevője kimozdul a rétről/patakpartról, és a hozzánk legközelebb eső településen valamilyen társadalmi munkát vállal, vagy más helyi együttműködés keretében dolgozik, találkozik a…

2012. augusztus 19. írta: [Brn]
Véget ért a 2012-es nyári tábor (fotós beszámoló 1.)

Véget ért a 2012-es nyári tábor (fotós beszámoló 1.)

Szombaton délután a kerékpárosok és a gyalogosan érkezők is hazatértek a Tardos melletti Sártványpusztáról, este 22.00 körül pedig az utótáborosoknak köszönhetően az utolsó sátorrúd is a helyére került raktárainkban, így hivatalosan is véget ért csapatunk 2012-es…

2012. augusztus 09. írta: [Brn]
Jelentés a 2012-es nagytáborból

Jelentés a 2012-es nagytáborból

Örömmel jelentjük innen a Tardos melletti Sárványpusztából, hogy kedden baj nélkül kezdetét vette, az elmúlt napokban pedig nagy sikerrel zajlott csapatunk 2012-es nyári nagytábora! A csapat mintegy fele kerékpárral érkezett a táborhelyre kedden; a nagy meleg ellenére jól…

2012. június 24. írta: Don Milano
Citius, altius, fortius!* - Olimpia a Gerecse szívében

Citius, altius, fortius!* - Olimpia a Gerecse szívében

Kedves Csapattagok! Kedves Sporttársak!Várjátok a nyár fénypontját? Már a könyökötökön jön ki a Facebook, az iskola és a város zaja? Hiányzik Nektek Kálmán bácsi és a napi zászlószertartás?Akkor jó hírem van: hamarosan itt az év legnagyobb dobása, a hosszú és kemény…

2012. június 20. írta: [Brn]
Második tábori körlevél

Második tábori körlevél

A 2012-es sártványpusztai nyári nagytáborról szóló második körlevél ♦ innen letölthető ♦. (pdf) A találkozó részleteit kiemeltük ide, hogy minél láthatóbb legyen: Találkozó (cserkészeknek): 2012. augusztus 7-én (kedd) bicikliseknek: reggel 06:30-kor…

süti beállítások módosítása