Egy héttel ezelőtt ért véget a 2016-os táborunk, melyet az 5-6 évente esedékes I. Cserkészkerületi Nagytábor részeként szerveztünk meg. Lassanként csepegtetünk itt is beszámolókat, de amúgy szeretettel ajánljuk a KNT központi Facebook-lapját és blogját!
Az előtábor idén kiemelkedően nagy kihívást jelentett: a tábor helyszíne, Csokonyavisonta (Somogy megye) irtó messze volt, nagyjából olyan messze egyébként, mint Kadarkút, a 2011-es táborunk. Ide lebuszozni, leszállítani a teljes tábori cuccot eleve nem kis meló. Aztán nem kímélt az időjárás sem minket: meleg volt nagyon.
Máté előtáborparancsnok ugyanakkor erős építkezős csapatot szedett össze, akiknek a feladata a tábor előkészítése, a központi építmények felhúzása volt, minderre pedig 4 (négy!) napot szántak, ami nem kevés, még akkor se, ha hozzávesszük, hogy az utazás egy napot kb elvesz ilyen távolság mellett. De Máté jó kedvvel vágott neki a feladatnak, amit az alábbi fotóval igazolunk:
A képeket amúgy Kristóf-Körte készítette.
Szóval az előtábori fotóanyagban bizonyítékokat találhatunk arra, hogy az előtábor nem piskóta. Például táborparancsnok-asszony is beszáll a melóba, kötözésbe, ha kell, nincs kibúvó, nem jön a táborparancsnoki szakszervezet, és menti ki. Így kötöz Mátéval vezetői asztalt:
Az előtábor titkos életéhez tartozik felszereléseink egy részének kimúlása. Zsombor például annyira keményen esett neki valami fának, hogy baltánk bánta. Zsombor szomorú fejet vágott, majd szerszámot váltott:
Most kicsit lazítsunk, tekintsünk meg egy képet padawan Gogóról:
De még mielőtt túl sokan hinnék el, hogy az előtábor csak munka orrvérzésig, lerántjuk a leplet: NEM. Mert pl. a rendelkezésre álló vizet nem 120, csak 20 felé osztjuk, lehet garázdálkodni a babakádakkal és még sorolhatnám. Előtábor SPA, 2016:
Egyelőre ennyit Titkos felvételek az előtábor egyszerre kemény és zavarba ejtő hétköznapjairól c. bejegyzésünkből. Folyt. Köv.