2016. augusztus 21. írta: [Brn]
Ivánc–Csokonyavisonta, 2006–2016: így telt el 10 év, ennyit változtunk

Ivánc–Csokonyavisonta, 2006–2016: így telt el 10 év, ennyit változtunk

Tegnap, augusztus 20-án volt kereken 10 éve, hogy hazaértünk a 2006-os ivánci nagytábor utótáborából. (A csapat mát egy nappal korábban hazament.) Egészen hihetetlen, hogy eltelt egy évtized. A 2000 utáni Kapisztrán-táborok egyik legjobbika volt Ivánc (emlékezzünk: evezés, folyóparti táborozás, nagy portyák [a szarvasoknak Mariborba], falunap pajtabontással stb.), ezért érdemes pár kép erejéig megidézni! Elképesztő változások! Könnyes nosztalgia!

 

Először is, a méretek: a lenti csapatfotó az ivánci templomnál készült. Hatvanan vagyunk rajta, akkor ez rekord részvételnek számított:

 

img_3290.JPG

 

Az idei csapatfotó pedig a lenti, ezen kb. kétszer annyian vagyunk – nem semmi a változás 10 év alatt:

 

knt_2016_188.jpg

 

Így nézett ki az alakulótér akkor (háttérben látszik a kisház, meg a GH részét képező kis betonozott placc, és érdemes hozzátenni, hogy itt debütált a képen szintén látható amerikai sátor, nem is csoda, hogy alig tudtuk felépíteni, Kálmán mérnökhallgatói tudása kellett hozzá):

 

img_3221.JPG

 

És így nézett ki most az alakulótér (durva, de nem találtam normálisabb fotót, csak ezt):

 

knt_2016_264.jpg

 

A változást inkább fiú őrsök tagjain keresztül tudom megmutatni, de a kontextustól függetlenül a kedvenc képem 2006-ból az, amin Ani és Dorka közösen szeretnek egy szalmabábút, valahol a közeli Szerek egyikén:

 

dsc02222.JPG

 

***

Most pedig ARCOK következnek.

 

2006 legcukibb farkaskölykei – igen, belőlük lettek a Menyétek.

 

img_2659_1.JPG

 

Kapaszkodjatok, a változás drámai:

 

knt_2016_267.jpg

 

knt_2016_237.jpg

 

img_0290.jpg

 

Berci, Berci (Bovas Lerci) és Lebó 2006-ban:

 

img_2667.JPG

 

Berci 2016-ban már úgynevezett VEZETŐ:

knt_2016_213.jpg

 

Voltak persze kisPókbangók is:

 

img_2662.JPG

 

...és nézzenek oda, ugyanaz a lány, mint a fenti képen nyakkendőben:

knt_2016_288.jpg

 

 

Előkerült egy ilyen fotó is:

 

img_2745.JPG

 

És akkor Márkó 2016-ban, büszke Napozom, Lépj Át-kitüntetésével (András semmit sem változott, róla nem közlünk új fotót):

knt_2016_247.jpg

 

Nehezen hihető, de tényleg eltelt ez a 10 év. Ivánc nagyon jó tábor volt. Akkor még az Enikő–Albert–Milán hármas vitte a szervezés nagyobb részét, de Kálmán pl. akkor volt st-ben, jött fel, mint a talajvíz. Mos már Joliék korosztálya szervez nagyban. Jól van ez így.

süti beállítások módosítása